 |
A tavalyi évben rekordösszegű, mintegy 1,86 milliárd eurónyi ingatlanbefektetési tranzakció történt hazánkban. Ez az összeg közel kétszerese a 2006-os évben befektetettnek, amely 0,98 milliárd euró volt. Az ingatlanbefektetések hazai növekedése túlszárnyalta a közép-európai régióban tapasztalt mértéket, amely a becslések szerint 25,5 százalék volt.
A német érdekeltségű befektetési alapok, mint az Oppenheim, a GLL, és az LB Immo továbbra is meghatározó beruházók Magyarországon, jóllehet a brit befektetők 2007-ben felülmúlták őket. A legnagyobb brit befektetők közé tartozik a kiskereskedelmi szektorban aktív aAim, Rockspring és a Mosaic. További jelentős befektető a JP Morgan, az irodai szektorban érdekelt osztrák Immoeast, valamint a kiskereskedelmi területen beruházó holland ING.
Tovább erősödött az elővételi ügyletek jelentősége a tavalyi évben, a fejlesztők pedig most próbálják meg értékesíteni a fejlesztéseiket. A közelmúltban a Plaza Centers eladta az Arena Plaza-t az aAim-nek, az Immoeast megvásárolta a Wallis-tól az Atrium Parkot, a Klépierre megvette a Corvin Átriumot, az IVG pedig két irodafejlesztést adott el az Oppenheim-nek. Gazdát cserélt a Skanska által fejlesztett Népliget Center és Raiffeisen által fejlesztett Arena Corner is.
A befektetési alapok közötti kereskedés is erős volt 2007-ben. A RREEF eladta a Park Atrium-ot a GLL-nek, a DEKA a Central Business Center-t értékesítette az Immoeast-nek, továbbá a DCM a három irodaházból álló portfolióját eladta a JP Morgan-nek.
Az elmúlt évben jelentős tulajdonosi átrendeződések történtek a kiskereskedelmi szektorban is. Az egyik nagy volumenű tranzakciója során az ING megvásárolta a Campona bevásárlóközpontot. A tavalyi év 1,86 milliárd eurós tranzakciós volumenéből a kiskereskedelmi szektor részesedése 43 százalék, míg az iroda 46 százalék, az ipari/logisztikai szektor pedig „csak" 10 százalék volt. Az ipari/logisztikai tranzakciók 200 millió eurós volumene nem változott, viszont a szektor piaci részesedése felére csökkent. Ezzel ellentétben az irodai szektor részesedése emelkedett, volumene 450 millió euróról 800 millió euróra növekedett.
Charles Taylor, a Cushman&Wakefield ügyvezető igazgatója az elemzéshez hozzáfűzte, hogy 2007 a befektetések szempontjából rekordév volt Magyarországon. A hitelválság, mely számos európai országban lelassította a befektetési piacot, csekély hatással volt a hazai kereskedelmi ingatlanpiacra. A befektetési volumen 2007 utolsó negyedévében az éves teljes volumen 29 százaléka volt.
Az elsőrendű ingatlanok befektetési hozamai tovább csökkentek 2007-ben, habár kisebb mértékben. Az elsőrendű irodai hozamok az év során 6,1 százalékról 5,6 százalékra csökkentek. A kiskereskedelmi hozamok 6,0 százalékról 5,5 százalékra, míg az ipari/logisztikai hozamok 7,0 százalékról 6,75 százalékra estek.
Charles Taylor kiemelte: „Kevés bizonyítékunk van arra vonatkozóan, hogy az elsőrendű ingatlanok hozamai emelkednének, mindamellett a másodrendű ingatlanok esetében várható a hozamok enyhülése, mely az európai piacok változásait tükrözi. 2008-ban továbbra is egészséges mértékű befektetést remélünk a befektetők részéről, akik várhatóan óvatossággal tekintenek a magyar piacra, mely a néhány szomszédos országnál gyengébb gazdasági növekedésnek köszönhető. Mindazonáltal több, befektetésre váró alappal rendelkező befektető bízik a magyar gazdaság működésében. Összességében Közép-Európában, és különösen Magyarországon a kiskereskedelemi szektor továbbra is jelentős befektetési lehetőségeket kínál."
|
 |