Miért? Azért, mert nem volt más igazi lehetőségem. Maradhattam volna szüleim nyakán, de így harminc körül az ember már vágyik a függetlenségre. Banki hitelt ugye annak adnak a legszívesebben, akinek nem kell - mondtam a bankosnak, hogy nekem nem kell, nehogy véletlenül utánam dobjanak kölcsönbe húszmilliót. Hát persze, hogy velem tettek kivételt, és nem adtak - így én is vártam pár évet, meg egy társat, akivel érdemes belevágni egy ilyen nagy vállalkozásba. Nézegettem folyamatosan lakásokat, házakat, de a tökéleteset csak most nyáron találtam meg.

Szóval vettem egy házat. Pontosabban leraktam az előleget meg a foglalót, írtunk előszerződést, hogy még idén kötünk egy végleges szerződést, amivel elmehetek a bankba hitelért, hogy annak elbírálása és folyósítása után legyen egy házam. Kérdeztem az ügyvédet: minek így megkülönböztetni a húszezreseket, hogy az egyik fele előleg, a másik meg foglaló, mire Halász Juditosan csak ennyit kérdezett: "Hát ezt sem tudod, kiskomám?" Tehát az előleg mindenképpen visszajár, a foglaló elvész, ha én állok el az üzlettől, ha pedig az eladó gondolja meg magát, akkor duplán kapom vissza a foglaló összegét. Világos, nehogy meggondolja valaki magát.

És ez még csak a kezdet. A bank sem adja ingyen a hitelt, neki is kell majd fizetni (értékbecslés, folyósítási jutalék stb.) meg a közjegyzőnek is. Az állam se akar kimaradni, így hát neki is jár az illeték. Szerencsére utóbbit csak jövőre kell majd fizetni, és akkor is csak részletben - ha sikerül elhitetni az állammal, hogy "nagyon csóró" vagyok. Addig is számolgathatom, hogy mennyi pénzt kell költeni ahhoz, hogy beköltözhessek.

Vizesedik a fal. A falszárító szakember szerint ezt még a tél előtt ki kell javítani, méterenként nagyon sok, az összesen rengeteg, de muszáj megcsinálni. Beköltözés előtt még szeretném a fürdőszobát átalakítani, kád helyett az egészségesebb zuhanyzóra gondoltam, újabb kétszázezer forint.

A berendezett albérlet előnyeit élveztem eddig, most viszont a hátrányait tapasztalom: nincs szinte semmi bútorom. Van egy számítógépasztalom, egy hozzá tartozó irodai bőrszékem és egy babzsákom. Mindhárom alkalmatlannak tűnik az alvásra, bár a babzsákon még gondolkozom. Szóval kell egy ágy. Vagy legalább egy matrac, később lehet majd hozzá vásárolni ágykeretet, léccel. Mert most már mindenért külön kell fizetni. Tegnap voltam az egyik bútoráruházban, néztem egy szekrényt, hogy milyen olcsó, ábrándoztam, hogy ezt lehetne kérni Jézuskától karácsonyra, amikor a barátnőm felvilágosított, hogy az a címke, amit nézek, az csak az egyik ajtónak az árát mutatja. Az egész szekrény ötször annyiba kerül.

Kell egy hűtő is, szerencsére a beépített konyhaszekrény marad. Hűtőszekrényfronton is volt mit tanulnom: van egyszerű és kombinált, egy- és kétkompresszoros, van "no frost"-os (nem lesz nyálkás a párizsi benne), van levegőkeringetős, jégkockagyártós, kisablakos, rádiós, tévés, csak ággyal egybeszerelt nincsen. Pedig ha a gyártók figyelnének az albérletből saját ingatlanba költözők sanyarú helyzetére, erre is gondolnának.

Tehát van egy házam, amely még nem is az enyém - ráadásul a kulcsot is csak a hétvégén kapom meg -, és majdnem teljesen üres. De az enyém, és mostantól erre költhetem majd el a meg nem takarított forintjaim.

Németh Bálint Népszabadság Online