2012. február 8.
 

 Belépés
 Név:  
 Jelszó: 

Elfelejtette jelszavát?
 Keresések
Böngészés
Egyszerű
Egyéni
Teljes
 Hirdetés menü
Új hirdetés feladása
 

Számottevően drágul a házépítés  
2004. január 8., csütörtök - 08:11

Jelentős áremelkedésre kell felkészülniük azoknak, akik mostanában terveznek házat építeni. Az építőanyag-gyártók ugyanis - kevés kivétellel - január elsejével számottevően emelték áraikat vagy tervezik azt a következő hónapokban.

Érdemes lehet minél előbb bevásárolniuk azoknak, akik a közeljövőben házépítésbe kívánnak kezdeni, s még nem szerezték be a szükséges építőanyagokat. Lapunk "piackutatásából” egyértelműen kiderül ugyanis, hogy az építőanyag-gyártók - kevés kivétellel - jelentős áremelést terveznek a következő hónapokban (már aki még nem emelte árait). Információink szerint az átlagos drágulás elérheti a hat százalékot is. Egyetlen kivétel a tetőépítés lehet, amely - mivel a fa- és tetőfedő anyagok árai várhatóan nem emelkednek majd - nem fog számottevően drágulni (igaz, a kerámiacserép ára decemberben tíz százalékkal nőtt).

Pincétől padlásig

Na de nézzük a házat a pincétől a padlásig! Az alap elkészítéséhez szükséges cement ára az általunk megkérdezett gyártóknál például már január elsejével emelkedett. A Duna-Dráva Cement Kft.-nél az emelés mértéke átlagosan hat százalék volt, bizonyos termékeknél magasabb, másoknál alacsonyabb. Mindez persze csak a telepen kifüggesztett listán feltüntetett árakra vonatkozik, a szerződéses árak ettől eltérhetnek.
A pince után következhet a falak felhúzása. Az vehhez szükséges agyagtéglát gyártó Wienerberger Rt. áprilistól hat százalékkal emeli árait - tudtuk meg Bodnár György kereskedelmi igazgatótól. Az áremelkedés teljes egészében a két új adónem (öko- és energiaadó) bevezetéséből származik. A gáz árának emelkedését ugyanis valószínűleg "lenyelik”, a villanyáram magasabb árát pedig már tavaly ősszel beépítették az áraikba. (A cég évek óta az infláció körül emeli árait.)
Az Ytong egyes pórusbeton-termékeinek árát január elsejétől kilenc százalékkal emelte (bizonyos termékek ára ugyanakkor nem vagy csak kisebb mértékben változott). Mint Vankovics Bea marketingvezető elmondta, a szerszámok árai nem változtak, a habarcs viszont öt százalékkal, a falazó- és kiegészítő elemek pedig kilenc százalékkal drágultak.
A házépítéshez szükséges vasbeton elemek ára az év első két hónapjában változatlan marad, márciustól azonban a födém- és áthidaló gerendára, valamint a béléstestre igényt tartóknak nagyobb kiadásra kell számítaniuk. A Leier Holding magyarországi képviselete egyelőre nem tudott információt adni az emelés mértékéről, csak arról, hogy február végére időzítik azt. Ugyanerre az időpontra helyezte új árainak bevezetését a Frühwald Beton- és Építőanyag-gyártó Kft., amely legfeljebb az infláció mértékének megfelelően, vagyis mintegy hat százalékkal növeli a vasbeton elemek árait.
A faanyagot vásárlók számára jó hír: a kamaraerdei Tüzéptelepen lapunk azt az információt kapta, hogy a gyártók nem emelik ezen építőanyagok árát, hacsak nem történik valami váratlan esemény.
A gipszkarton ára kis mértékben változik, de valószínű, hogy a türelmes házépítő pár hét múlva újra a tavalyi áron juthat a burkolóanyaghoz. Mint ugyanis Földi Tamás, a Rigips Hungária Gipszkarton Kft. ügyvezetője elmondta: 1997 óta újra meg újra megpróbálkoznak áraik emelésével, ám pár hét után az éles piaci verseny miatt mindig csökkenteniük kell áraikat. Január 12-ével mindenesetre újra növelik az árakat, ezúttal három százalékkal. Földi reményei szerint ezúttal sikerül a magasabb árakat tartani, mivel az Ausztriában bevezetett új útadórendszer az eddiginél jóval magasabb szállítmányozási terheket ró a gyártóra.


Egy kis házépítési matematika

Egy 150 négyzetméteres földszintes családi ház (harminc négyzetméteres garázzsal) lapunk számítása szerint 24 millió forintból hozható ki. Ebbôl négymillió a víz-, villany- és fûtésszerelés. A megmaradt húszmillió forintból 14 millió az anyagköltség, hatmillió pedig a munkadíj.
A teljesen készre épített szerkezet anyagköltségének felét teszik ki a képen bemutatott anyagok. Az alapozás pince nélküli sávalapot jelent. A fal hatszázalékos aránya a Wienerberger Rt. Porotherm termékcsaládjára vonatkozik (a határoló falak 38, a belsô tartófalak harminc, míg a válaszfalak tíz centiméter vastagok.) Az Ytongnál ez nyolc százalék, igaz, jobbak a megadott hôtechnikai paraméterek. A betonmunkáknál helyszínen öntött monolit födémmel kalkuláltunk (a vasbeton gerendás-béléstestes sem olcsóbb számottevôen).
Vállalkozóktól nyert információk szerint egy ekkora volumenû munka nyereségtartalma két-hárommillió forint. Miután a munkadíj a harmadát se teszi ki a teljes költségnek, csak a nyereség terhére lehetne kisebbíteni a drágulást. A hatszázalékos áremelkedés a szerkezet általunk vizsgált felére vetítve bô 400 ezer forint. Nyilván emelkedni fognak a vakolás, burkolás, festés és egyéb munkák árai is, így a nyereség akár harmadáról (vagy többrôl is) le kellene mondania a vállalkozónak ahhoz, hogy szinten tartsa az árat. Ez pedig elképzelhetetlen, ami azt jelenti, hogy a drágulás a megrendelôt terheli.  


A tető nem drágul

Érdemes a nyílászárók árváltozását is figyelembe venni. A műanyag ablakok árát január elsejével öt százalékkal emelte meg a Fenstherm Kft., és két hónapon belül újabb, hasonló mértékű áremelést kíván végrehajtani. Fából gyárt ajtókat és ablakokat a Kanada Trade Kft., amely márciustól drágábban adja nyílászáróit. Az emelés pontos mértékéről még nem kaptunk pontos információt, de előreláthatólag öt és tíz százalék között lesz. Ugyanez a cég kínál a tető felhúzásához szükséges zsindelyt is. Ennek ára a Kanadából szállított alapanyag esetén egyelőre nem nő, mivel az amerikai dollár gyengülése ellensúlyozza a kanadai gyártó ötszázalékos áremelését. Ha azonban elkezd erősödni az amerikai valuta, akkor a Kanada Trade megemeli árait. A belga zsindely esetében ezt már meg is tette, a tavalyinál mintegy négy százalékkal drágábban adja az anyagot.
A tetőcserepet vásárlóknak jó hír, hogy egyelőre nem emelkednek az árak. A Lafarge-Wienerberger nemzetközi csoport veszprémi székhelyű leányvállalatának, a Bramacnak egyelőre nincs híre a betoncserepek árainak emeléséről. A kerámiacserepeket gyártó Tondach sem tervezi idén az árak magasabbra tornászását, igaz, ehhez az is hozzátartozik, hogy ez a cég még tavaly év végén, december ötödikén tízszázalékos emelést hajtott végre.

Neustadtl Dániel, Németh Géza
Magyar Hírlap

 

 

 

 

 
 HOT 10 Ingatlan
Legfrisebb fényképes ingatlanok